Piacok: Pozitív hangulat mutatkozik jelenleg a piacokon, így az európai tőzsdék is pluszban nyithatnak, továbbá az amerikai határidős indexek is mérsékelt elmozdulásokat mutatnak. Tegnap vegyesen teljesítettek a világ tőzsdéi, a magyar BUX index stagnálást mutatott, a blue chipek közül a Magyar Telekom 3,1 százalékot emelkedett, míg a Richter 2,5 százalékot esett. A Telekom egyébként ma tartja a részvényvisszavásárlási aukcióját, így ma 10 órától az aukció végéig felfüggesztik a kereskedést a részvényekkel. Az amerikai indexek közül a Nasdaq teljesített leggyengébben, amely végül 1,2 százalékos eséssel fejezte be a kereskedést. A kötvényhozamok kapcsán is kisebb megnyugvást láthatunk, így az elmúlt napokban az amerikai 10 éves hozam is rendre 3 százalékos szint alatt tartózkodik. Ma délután a Walmart negyedéves jelentése is érdekes lehet az amerikai piacon.
Forint: Alaposan begyengült tegnap délután a forint, így napközben már a 390 forintos szinteket támadta már az EURHUF árfolyama. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap elmondta, hogy a kormány továbbra is támogatja az árszabályozói intézkedéseket, ennek eredményeképpen indulhatott gyengülésnek a forint. Este egészen a 392 forintos szintek környékéig mászott fel az euró árfolyama, azonban ma reggelre sikerült ismét 390 forint alá mozdulnia az EURHUF árfolyamának.
Makroadatok: Ma 9 órakor érkezik a magyar első negyedéves GDP-adat, az elemzői konszenzus 7,3 százalékos gazdasági bővülést prognosztizált, a háborús hatások ebben a negyedévben még kevésbé érződhetnek, így várhatóan a következő negyedévek teljesítményét vetheti vissza a konfliktus. Érkezik még a délelőtt folyamán az Eurózóna GDP-adata is, illetve a tengerentúlról a kiskereskedelmi forgalom alakulása, valamint az ipari termelés eredménye tartogathat izgalmakat.
Magyar gazdaság: Frissítette a Magyaroroszággal kapcsolatos előrejelzéseit az Európai Bizottság. Várakozásaik szerint idén 3,6 százalékra lassulhat a GDP-növekedés, míg jövőre 2,6 százalékra eshet vissza a bővülés üteme. Infláció kapcsán idénre 9 százalékot, míg jövőre 4,1 százalékos fogyasztói árindexet prognosztizál a Bizottság. Felhívta a figyelmet az Európai Bizottság, hogy a rezsicsökkentés ilyen formában való tartós fennmaradása jelentős veszteséget okoz a gazdaságnak, emellett további intézkedések nélkül nem fogja tudni teljesíteni a kormány az idei 4,9 százalékos hiánycélt.
Twitter: Több mint 8 százalékot esett tegnap a Twitter árfolyama, hiszen Elon Musk nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az eddigi ajánlatnál alacsonyabb áron vásárolja meg a Twittert. Musk számításai szerint a 229 milliós Twitter felhasználói bázisnak legalább a 20 százaléka lehet hamis felhasználó, így ez ront a vállalat értékén. A vállalat szerint csupán a felhasználói bázis mintegy 5 százaléka esik ebbe a kategóriába, így egyelőre a két vélemény jelentősen eltér egymástól. Közel 37 dollárig esett vissza a Twitter árfolyama, így az eredeti 54,2 dolláros részvényenkénti vételi árfolyam messze van egyelőre.
Tesla: A hivatalos honlapon megjelent információk alapján csak Észak-Amerikából fogad megrendeléseket a Tesla az új Cybertruck kapcsán. Így csupán Kanadából, az Egyesült Államokból, valamint Mexikóból lehet leadni rendeléseket. Még korábban jelezte Elon Musk, hogy annyi megrendelés érkezett már az új autó kapcsán, hogy az elegendő három évnyi autógyártáshoz. Az utóbbi időben több negatív hír érkezett a Tesla kapcsán, hiszen a kínai lezárások érzékenyen érintik a társaságot, így már a 700 dolláros szinteket közelíti az árfolyam.
United Airlines: Emelt az eddigi várakozásain a vállalat a második negyedéves eredmények kapcsán, elmondásuk alapján a vártnál is erősebb a kereslet az repjegyek iránt. Így már akár ebben a negyedévben ismét profitot realizálhat a társaság, a nyári szezon kapcsán még inkább optimista a vezetőség. A pozitív előrejelzéseknek hála a zárást követően több mint 3 százalékot emelkedett a részvény árfolyama.
Take-Two: Vegyes lett az amerikai videójáték-gyártó gyorsjelentése, a tisztított 1,09 dolláros EPS még pozitív meglepetést okozott a 0,99 dolláros konszenzushoz képest. A negyedéves 845,8 millió dolláros bevétel azonban elmaradt a 970 millió dolláros konszenzustól. AZ igazi csalódást viszont az előrejelzés jelenti, a jelenlegi negyedévben csak 700-750 millió dolláros bevételt és 60-70 centes EPS-t vetít előre a menedzsment, amely jóval pesszimistább a korábbi elemzői becsléseknél. A teljes 2023-as üzleti évre szóló prognózis is csalódást okozott. A zárás után ennek ellenére 5 százalékot is emelkedett az árfolyam.
Vodafone: Enyhén elmaradt az elmúlt negyedévben várakozásoktól a Vodafone organikus szolgáltatási bevételnövekedése, 2 százalékos volt, miközben a konszenzus 2,25 százalékot becsült. A 2023-as üzleti évre 15-15,5 milliárd euró közötti tisztított EBITDA-t jeleznek előre, ez megfelel nagyjából a konszenzusnak, a tisztított szabad készpénzáramlás pedig 5,3 milliárd eurós lehet.
Alteo: Meglepően erős számokat tett közzé tegnap napközben az Alteo, az idei első negyedév során kiemelkedően teljesített az Alteo. A 101 százalékos éves bevételnövekedésnek köszönhetően ismét rekordbevételt realizált a társaság, így 19 milliárd forint feletti eredményt realizált a cég. Nettó eredmény soron még nagyobb bővülést produkált az Alteo, így több mint 2,8 milliárd forintos eredményt tett le az asztalra.
Duna House: Közzétette a Duna House a tavalyi év után járó osztalék kifizetésének rendjét, amely alapján a részvényenkénti bruttó 32 forintos osztalék kifizetésének kezdő időpontja június 17-e lesz. Utoljára pedig június 8-án lehet kereskedni a tavalyi év után járó osztalékra jogosító részvényekkel a BÉT-en.
Jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok