Piacok: Feljavult tegnap a hangulat a piacokon, így a főbb európai és amerikai tőzsdeindexek is jelentősebb emelkedéssel zárták a tegnapi napot. Európában a vártnál alacsonyabb inflációs számoknak örülhettek a piaci szereplők, hiszen az EKB szigorú monetáris politikája láthatóan elkezdte éreztetni hatását, így akár már a jövő év első felében elkezdhetné a kamatok visszavágását a jegybank. Az Egyesült Államokban is az optimista befektetői hangulat volt a jellemző, úgy tűnik, hogy az adósságplafon kérdését sikerült megoldania az amerikai kormánynak, miután tegnap a Szenátus is megszavazta az adósságlimit emeléséről szóló törvénycsomagot. Kitarthat ma is a jó hangulat, hiszen kifejezetten erősen kezdték a mai napot az ázsiai piacok, így a Hang Seng Index már több mint 4 százalékot emelkedett. Ez akár felhúzhatja az európai piacokat, a határidős indexek szerint is emelkedéssel kezdhetik a pénteket a fontosabb tőzsdeindexek.
Magyar piac: Inkább negatív mozgás mutatkozott tegnap a magyar részvényeknél, ezzel lemaradó volt a hazai piac, ugyanakkor a Telekom és a Mol felülteljesítő volt. Előbbi az adóterhekkel kapcsolatos változatlanságról szóló hírek ellenére is erős maradt, míg az OTP-Richter páros a relatíve kedvezőbb hírek ellenére is gyengébben szerepelt, közel 1,5 százalékos eséssel zárta mindkét papír a tegnapi napot.
Forint: Nem igazán mozdult el tegnap a forint árfolyama, tehát az EURHUF a 370-es szintek környékén maradt. Most tovább próbálkozhat ezen szint újbóli letörésével a hazai fizetőeszköz, bár tartósan nem tudott 370 alatt maradni a forint árfolyama. Az 50 napos mozgóátlag láthatóan meg tudta állítani a forint esését korábban, ami így a közeljövőben már támaszt nyújthat forintgyengülés esetén.
Magyar gazdaság: Nem okoztak nagy meglepetést a tegnapi makroadatok, az első negyedéves GDP éves szinten 0,9 százalékkal csökkent, ami megfelelt a várakozásnak. Közben a feldolgozóipari PMI-adat 57,1 pontos lett, enyhén a várt felett alakult tehát.
Közben a Bloombergen olvasható, hogy az OTP várakozásai szerint a magyar gazdaság nem fogja tudni teljesíteni a kitűzött hiánycélt idén, illetve jövőre sem, hacsak nem tesz további lépéseket a kormány a bevételek növelése, esetleg kiadások csökkentése érdekében. A bank elemzője 5,8 százalékos GDP arányos deficitet vár idénre, míg a kormány 3,9 százalékos költségvetési hiánnyal kalkulál a jelenlegi várakozások alapján. Jövőre 3,6 százalékos hiánnyal számol az OTP, beleértve az extraprofit adókból származó bevételeket is.
Adósságplafon: A Képviselőház után tegnap a Szenátus is megszavazta az adósságplafon eltolását is tartalmazó törvénycsomagot, így az még ezen a héten életbe léphet. Ezzel elkerülheti a technikai csődöt az amerikai gazdaság, nyugalmat hozva a piacokra, már csak Joe Biden aláírására van szükség a javaslat elfogadásához. A hírekre kisebb pluszba kerültek tegnap az amerikai indexek, valamint ma reggel is mérsékelt emelkedés látszik a határidős piacokon.
EU infláció: Mint ahogy azt korábban várni lehetett, tovább csökkent az éves infláció mértéke az Eurózónában. Májusban így 6,1 százalék volt a fogyasztói árindex éves változása, tehát a 6,3 százalékos várakozáshoz képest gyorsabban csökkent az inflációs pálya. Havi szinten már nem is beszélhetünk inflációról, hiszen a stagnáltak a fogyasztói árak áprilishoz képest. Emellett a maginfláció is tovább esett, zsinórban már második hónapja. Ezzel már csak 5,3 százalék volt az étel- és üzemanyagáraktól megszűrt árindex, ami akár már az EKB-nak is jelzésértékű lehet a jövőbeli kamatdöntésekkal kapcsolatban. A piaci várakozások szerint még egy-egy 25 bázispontos kamatemelésre lehet kilátás júniusban és júliusban, ezt követően várhatóan már elérheti a kamattetőt az euró is.
USA munkaerőpiac: Meglepetésre erősebb ADP foglalkoztatottsági adat látott napvilágot tegnap, ezek szerint májusban 278 ezer új munkahely jött létre, jóval több az előrejelzett 170 ezernél. Tehát továbbra is igen feszesnek tűnik az amerikai munkaerőpiac, a gazdasági lassulás egyelőre nem okozott nagyobb elbocsátási hullámokat néhány szektor kivételével, de láthatóan az általános munkaerőhiány továbbra is fennáll, áprilisban még 10 millió betöltetlen pozíció volt az Egyesült Államokban. A mai NFP foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adat még több információval szolgálhat a munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről, utóbbi esetében 0,1 százalékpontos emelkedést várnak elemzők, de a tegnapi erősebb foglalkoztatottsági adatot követően már a változatlan, 3,4 százalékos adat sem elképzelhetetlen. Az infláció lassulását persze nem segíti a munkaerőpiaci növekedés, de az látható, hogy a fizetések már nem emelkednek olyan mértékben mint a korábbi hónapokban, így ez a fajta inflációs nyomás inkább enyhülhet a jövőben.
Magyar lakáspiac: Májusban viszonylag erős hónapot zárt a hazai ingatlanpiac, A Duna House becslése alapján csak 19 százalékos volt az éves visszaesés tavalyhoz képest a tranzakciók számában, ami az előző havi adatoknál sokkal jobb értéknek számít. Ezzel együtt a jelzáloghitelekkel kapcsolatban továbbra is majdnem 70 százalékos mínuszt mutatnak a becslések tavalyhoz képest, amit persze javarészt a magas hitelkamatok magyaráznak.
Broadcom: Ugyan az AI fejlődésének köszönhetően a Broadcom bevételei is tovább javulhatnak, így egyre nagyobb részét képezhetik a cégnek az ehhez kapcsolódó értékesítések, azonban a széles termékportfólió miatt az összbevétel növekedési üteme csak mérsékelt maradhat. A lezárt negyedév kapcsán nagyjából hozta a várakozásokat a cég, illetve a következő negyedévre vonatkozóan is valamelyest az elemzői várakozásoknál erősebb előrejelzéseket tett közzé a vezetőség, azonban a befektetők talán még jobb számokra számíthattak. Az utóbbi időben egyébként jól teljesített a piacon a részvény, így új történelmi csúcsot tudott elérni, a tegnapi jelentést követően azonban mérsékelt mínuszba került a zárást követően a papír.
Wizz Air: Viszonylag erős májusi hónapot zárt a Wizz Air, derült ki a friss havi adatokból. Az utasforgalom több mint 20 százalékkal erősödött tavalyhoz képest, és sikerült meghaladni az 5 milliós számot is. Közben kedvező, hogy a kapacitások kihasználtsága is 90 százalék fölé emelkedett, ami a profitabilitás szempontjából lehet egy fontos indikáció. A Wizz Air első negyedéves számai egyébként a jövő héten érkeznek.
Magyar Telekom: Mérsékeltebb EBITDA-növekedést vár a Telekom vezetősége 2024-ben, derült ki egy tegnap kiadott közleményből. A korábbi “dinamikus növekedés” helyett már csak “közepes mértékű növekedés”-t jeleznek előre a cégnél, mivel május a 31-ei törvénymódosítások szerint a kormány meghosszabbítja a távközlési pótadót 2024-re, ami így a társaságot a jövő évben is terhelni fog. A változtatásról szóló részletesebb közlemény a BÉT oldalán található.
Jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok