Piacok: Kisebb pluszokban nyithatnak ma reggel az európai piacok, ráadásul pénteken is óvatos emelkedés mutatkozott a kereskedés során. A tengerentúlon kissé elfogyott a lendület az utóbbi hetekben, így a július végi lokális csúcsokat nem sikerült azóta újból elérni, a Fed lépéseire, illetve az inflációs számokra várhatnak a befektetők. A magyar piac azonban ki tud emelkedni az utóbbi néhány hónapban az európai porondon, hiszen a Richter új történelmi csúcsra tudott emelkedni, de a Telekom vagy az OTP is erős teljesítményt mutat. Egyelőre a Mol szenved egy kicsit, amely már csak oldalazó mozgásra volt képes az elmúlt egy hónap során.

Kína: Augusztusban éves szinten 0,1 százalékkal emelkedtek az árak Kínában, ezzel ismét pozitív tartományba került az inflációs mutató. A maginfláció változatlanul 0,8 százalékot jelzett, így látható, hogy némileg enyhül a deflációs nyomás a kínai gazdaságon. A termelői árindex azért így is 3 százalékot esett tavalyhoz képest, de a júliusi 4,4 százalékos csökkenéshez képest már javulás látszódott.

Japán: A főbb devizákkal szemben jelentősebben erősödött a jen, miután a japán jegybank elnöke utalást tett arra, hogy véget érhet a negatív kamatok kora. Az infláció lassan a 2 százalékos szinthez közelít az országban, az elmúlt időszakban 3 százalék környékére lassult Japánban. A befektetők a kommentár után már inkább kamatemelésre számítanak a jegybanktól. 

Forint: Az aranykereszt képe hamarosan megjelenhet az EURHUF napi grafikonján, ráadásul egyelőre nem is tudja letörni a mozgóátlagokat az árfolyam, így ez akár további támaszt nyújthatna egy esetleges emelkedés során. Az EKB kamatdöntése és az azt követő kommentárok befolyásolhatják még a forint mozgását is, ami pozitívum, hogy ma a dollár is inkább gyengélkedés jeleit mutatja, ez pedig a régiós devizák számára nem kedvezőtlen hír.

Olaj: Az elmúlt két hétben közel 10 százalékkal emelkedett az olaj árfolyama, múlt hét végén azonban már megállni látszódott a rali, viszont továbbra is a 86,5 dollár környéki szinten jár a WTI, és 90 dollár környékén a Brent árfolyama. A technikai indikátorok is már túlvettséget mutattak az olaj esetében, illetve múlt héten a kínálat további szűkítését jelző lépéseket pedig már kezdi beárazni a piac. Ezzel együtt június óta emelkedő trend figyelhető meg az olajnál. 

Richter: Nem lassított pénteken sem a Richter, sőt még rá is kapcsolt, így új történelmi csúcsra tudott eljutni a részvény a kereskedés során. Közel 9400 forinton zárt a gyógyszeripari vállalat árfolyama, ráadásul április óta egy stabil emelkedő trend bontakozott ki, amely a mozgóátlagok mentén folyamatosan felfelé tud menetelni. 

Mol: Változtatott korábbi tartási ajánlásán pénteken a Raiffeisen Bank elemzője a Mol kapcsán, így immár eladásra ajánlja a papírt. Az új célára így 2500 forintra módosult, míg korábban 3100 forintos célárat határozott meg az elemző. Azért többségében így is inkább vételi ajánlásokat lehet megfigyelni a Bloomberg adatbázisában, ennek megfelelően a konszenzusos célár is 3200 forint felett jár.

Heti makroadatok: A befektetők elsősorban talán a szerdán érkező amerikai inflációs adatokra várhatnak elsősorban, ahol ugyan az éves fogyasztói árindex némileg emelkedhet az előző hónaphoz képest, de a maginfláció tekintetében csökkenésre számítanak az elemzők. Emellett Európában az EKB-ra helyeződhet minden tekintet, hiszen csütörtökön lesz esedékes a kamatdöntés, ahol kamatemelést ugyan nem vár a piac, de a kommentárok azért még könnyedén megmozgathatják a piacokat. A fontosabb makroeseményeket összegyűjtöttük a weboldalunkon.

Elemzés lezárása: 2023.09.11 08:34
Időtartam: N/A
A termék célpiaca: N/A

Jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „KBC Securities”) állította össze. A KBC Securities semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a KBC Securities további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A KBC Securities semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A KBC Securities a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – megfelelési teszt kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A KBC Securities jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, az elemzésben nevesített vagy ajánlott pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepének működését anyavállalata révén a belga pénzügyi felügyelet, az FSMA (Financial Services and Markets Authority) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a KBC Securities előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A KBC Securities jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

10 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2023.12.06 08:42
Amerikai munkaerőpiac, kriptodevizák, Apple, Mol

Mi történik a hajózási részvényekkel?

Mohácsi Mihály | 2023.12.05 15:22
Sokat javultak a szektor fundamentumai

7 fontos hír ma reggel

KBC Equitas | 2023.12.05 08:38
Magyar gazdaság, Kína, devizák, nemesfémek

Iratkozzon fel napindító levélsorozatunkra!

Tájékozódjon a tőkepiac legfontosabb híreiről és történéseiről! Segítséget kaphat a tőzsdei események követésében és a kereskedésben. Ügyfeleink emellett külön levélben azonnal megkaphatják a legfrissebb elemzéseinket is.